Mindenképp azzal kezdem, hogy erre az évadra az írok felpörgették az eseményeket, adrenalinbombákat dobálva közénk. Bemelegítettek az első pár résszel aztán rögtön emelték a feszültséget, úgy hogy bezsongjon az ember. Nem azt mondom, hogy a harmadik évadban nem volt izgalom, de ez mindenképp a soron következő minőségi lépcsőfok volt.
Igaz ezt simán meg is tehették hiszen a már felépített cselekményfonalra remek lehetőségeket bontakoztattak ki. Azzal, hogy Dexter apa és férj lett, az álcáját profibbra kell csiszolnia. Mindehhez pedig még segítségre is talál a Hármas azaz John Lithgow karakterével. Aki egyébként zseniális, nagyobb tekintélyt is kap, mint Jimmy Smits, ez a karakterrel jár. Valahol olvastam, hogy: "ellopja Dextertől a showt". Azért ez így nem igaz, de tényleg gyökeresen meghatározó "ellenfél".
Akkor innentől beköszönhetnek a spoilerek.
Ráadásul még Special Agent Lundyt is visszahozták, hogy sűrűbb legyen a bonyodalom. Az első nagyobb fordulat rögtön az ő kiiktatása és Debra sérülése volt, amin igencsak pislogtam egy párat. Hihetetlen hogy mennyire élesre képesek hegyezni a feszültséget. Plusz pont jár Arthur Mitchell felépítésének is. Tökéletes, ahogy kitalálták a történetét, a sémát ami alapján gyilkol és hát simán a legsikeresebb sorozatgyilkos veterán, hiszen a gyilkosságiaknak egyenlőre csak szellem, nyomok nélkül. Dexternek pedig pont kapóra jön, hogy ellesse az öregtől a bölcs trükköket.
Persze főleg rá koncentrálnak, azért gyilkolás nélkül sem maradunk, nem kell betojni. Előtérben mégis Dexter váratlanul kibukó érzései állnak. Azt például remekül tudatták, hogy fontos neki a család, amiről még ő maga sem tudott, de volt egy pillanat amikor csak úgy ráeszmélt, hogy nem akarja őket elveszteni. És hát ez nem csak neki volt meglepetés, hanem nekünk is hiszen eddig szinte totálisan érzelemmentes ösztönből cselekvő embernek ismertük. Eljött az idő, hogy talált magában valami emberit.
Ismét csak a sorozat erényeit tudtam bővíteni, ez betudható annak is, hogy jelenleg nincs olyan mellékszál, ami kicsit érdektelenebb lenne. Egyformán leköt és nem unalmas a kevésbé jelentős pl Quinn kavarása az újságírócsajjal sem. Jelenleg a 8. részt fejeztem be nem rég, és még az is lehet, hogy végzek mire jön az 5.évad. A finálé után jövök még.
Dexter bejegyzései 
Dexter - a 4.évadot darálva
Akarod-e Dexter Morgant?
Naná, ahogy a következő évadot. A Dexter írói ezúttal sem hagyták cserben a közönséget, egy új, friss koncepcióval álltak elő, ami a régi szabályokhoz is visszanyúl némileg, de változtat is azokon. Nagyobb fókusz helyeződött Dexter lelkivilágára, persze azért gyilkolásból sem hasalt el. Bár elméletileg sokan itt szálltak ki a sorozatból, pedig szerintem egyben volt az évad, izgalom és dráma terén szállították a jól megszokott minőséget. A tovább mögött Spoileresen jövök.
Dexter
Hello Dexter!
Na ismerősek a képek Dexter-kedvelők? Ilyen volt az 1. évad, amit
még úgy kb 1,5 éve (vagy több) néztem és máig nem igazán tudom
miért hagytam ott abba. A valaha látott legbehúzósabb sorozatgyil-
kos sztori, amit néztem. Annyira kiszámíthatatlanul egyedi, hogy egy-
szerűen miközben néztem teljesen beleéltem magam, Dexter lettem
arra az időre. Így ennyi év elteltével elkezdtem darálni a 2. évadot
és megnéztem 5 részt tegnap éjjel. Most arról ejtek pár szót, hogy
milyen is.
Igazából az első évad orbitálisan eltalált fináléja után nem nagyon
számítottam színvonalcsökkenésre, mert ami a Showtimenak megy,
az nagyon megy. Meg kellett találjam azt a hangulatot, amikor na-
gyon beránt Miami világa és Dexter elborult elméje. Hát mit mond-
jak nem volt nehéz, mert igencsak jól csinálják, de főleg Michael C.
Hall miatt, akinek a játéka brutálisan nyers és kurva jó.
A főszál itt most az, hogy Dexterünk meginog, elbizonytalanodik,
fél és van mikor nem tud gyilkolni. Fogalma sincs, hogy ez miért
lehet és ezt próbálja kideríteni. Még drogelvonóra is elmegy, mert
hát függősége van, csak kicsit másfajta, mint a többi névtelennek.
Aztán ami még marha izgalmassá fokozza ezt a szezont, hogy a le-
bukás szélén táncol, a mi sötét igazságtevőnk, de elég durván.
Persze az intelligenciája és Harry szabályaihoz való ragaszkodása,
még mindig brilliáns, a helyén van. Még ha sokszor improvizálnia is
kell, mert mint tudjuk, a hazugság szemtelenül a vérében van.
Doakes nyomozó meg teljesen rááll, követi minden hova, mert tud-
ja, hogy valamit titkol. Ez amúgy végig baromi kedvelhető, ahogyan
szekálják egymást állandóan.
Igazából nálam az egész sorozat kulcsa a narrálás. Az olyan sze-
mélyességet kölcsönöz az érzésnek, hogy megragad és nem en-
ged el. Na meg persze a sok cinikus odamondogatás sem marad-
hat el, még ha csak fejben is, de mi nézők természetesen halljuk.
A gondolataiban való kutakodás inspirálóan elgondolkodtató.
A forgatókönyv író meg nyugodtan írhatna pár bestsellert, mert
megy neki a fogalmazás elég profin.
Vér és akció is akad a jól megszokott kódex szerint, a mi kaján vi-
gyorú gyilkosunktól, de itt az évad elején még nem az a fő. In-
kább az elméleti részre mennek rá jobban.
Dexter húga és barátnője (aki mellesleg igen csak szép) elég jól
hozzák a két vívódó csajt. És van még egy felbukkanó új hölgye-
mény Dexter támogatójaként, az ő játékában is van valami meg-
győző.
Megint egy elég durva évadba csöppentem és egyébként már a
4. évadot tapossa Morgan. Lesz még mit pótolnom. De ez eddig
kurvára bejön, asszem ma is eljön az este, újra meg újra, új ré-
szekkel. Daniel Licht soundtrackje meg valami bódítóan jó.
Olyan, mint a drog. Még, és még akarsz belőle.
Ja és eredeti nyelven kötelező.
Pontosítva


